Nem zavarja az Exatlon és a Párharc sztárját, ha a menyasszonya mással is lefekszik

Vestator, Mischinger Péter
Vágólapra másolva!
Sok-sok időbe került, míg egyáltalán megértettem ezt a gondolkodásmódot - mondta a nő.
Vágólapra másolva!

A Vestatorként is ismert Mischinger Péter párja, Juci, a TV2 műsorában beszélt arról, hogy barátja nem féltékeny típus. "Annyira nem féltékeny, hogy akkor sem hagyna el, hogy ha megcsalom. Nekem is nagyon fura. Sok-sok időbe került, míg egyáltalán megértettem ezt a gondolkodásmódot. Nekem sem sikerült egyből" - magyarázta.

tv2

A Ripost felkereste Mischinger Pétert, hogy némi magyarázattal szolgáljon menyasszonya kijelentésére. Az egykori Kihívó a lapnak is megerősítette a műsorban elhangzottakat, s mint mondja: sok fájdalom után hozta meg ezt a döntést. "Soha nem voltam féltékeny típus... Távol áll tőlem, ami eddig az összes kapcsolatomban problémát jelentett. Amit Juci mondott, igaz! Tudom, ez így kisarkítva nem hangzik jól, nagyon nem.

Ha az én szerelmem egy buli hevében lefekszik mással, azért én nem szakítok vele. Voltam már megcsalva, tudom milyen, de már nem bánt. Ha az én kedvesemnek én vagyok a biztos pont az életében, de kikacsint, attól még nem szakítok! Ezt Jucinak is elmondtam a kapcsolatunk elején, eleinte neki is fura volt, de szeret és tudja, hogy én is szeretem" - magyarázta.