Majdnem együtt dolgozott egy videojátékon Kanye West és a Nintendo

Vágólapra másolva!
Kis híján összejött az együttműködés a két fél között, erről a Nintendo korábbi amerikai elnöke beszélt.
Vágólapra másolva!

Kanye West sok területen próbált már szerencsét a zenén kívül, és a nemrég felbukkant jelentések szerint szeretett volna összeállni magával a Nintendóval is, hogy összerakjanak egy közös videojátékot. Ez végül nem történt meg.

Forrás: billboard

A Nintendo korábbi amerikai elnöke, Reggie Fils-Aime egy podcastban elárulta, hogy a rapper maga kereste meg őket a lehetséges együttműködés kapcsán.

A Nintendo azonban nagyon sok projektben volt benne akkor, ezért nem tudta vállalni, hogy Kanye Westtel együtt dolgozzon. Kanye azért előadta az ötleteit, várta a visszajelzéseket, majd közölte, hogy a Nintendóval akar dolgozni. Pechére ez végül nem jött össze.