Rejtélyes újdonságot ígér a 2018-as iPad Pro

Vágólapra másolva!
Furcsa dizájnelem lesz az új táblagép hátlapján, egyelőre csak találgatni lehet, hogy miért.
Vágólapra másolva!

Apple-mércével a következő-generációs iPadek nagy megújulást hozhatnak. Korábbi tippek szerint a 2018-as iPad Pro táblagépről hiányzik majd a jackcsatlakozó, a dizájn pedig tartogat valami furcsaságot.

Egy megbízható szivárogtató olyan képet tett közzé, amelyen állítólag a 2018-as iPad Pro hátlapja látható, egy rejtélyes elemmel a töltőport közelében.

Forrás: Apple

A forrás nem vállalt felelősséget a tervek hitelességéért, ugyanakkor többször lehetett már hallani, hogy az új iPadek sokat változtatnak majd dizájnban.

A tippek szerint valamilyen dokkolót támogató csatlakozó kerül az új iPad Pro hátlapjára, de más ötletek is vannak.

A szeptemberben érkező tablet mindenesetre vékonyabb keretet hoz majd a kijelző köré, illetve a Face ID-t is támogatja majd.