Budai Gyula: A kudarcokat nem az elszámoltatási kormánybiztoson kellene számonkérni

Vágólapra másolva!
Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, volt elszámoltatási kormánybiztos a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a munkájáról, de az öszödi beszédről, az ellenzéki összefogásról is említést tett.
Vágólapra másolva!

A politikus arra a kérdésre, hogy elszámoltatási kormánybiztosként az általa felhozott ügyek egy részével miért nem foglalkozott az igazságszolgáltatás,úgy felelt, a saját igazáról meg van győződve, a 2010-2012 közötti munkája eredményét a bírósági döntésekben kellett volna látni. Ugyanakkor azt tudni kell, Magyarország egy jogállam, a bíróságok függetlenek, szabadon mérlegelhetnek.

Budai Gyula szerint a saját elszámoltatási kormánybiztosi munkája addig terjedt, hogy feltárt ügyeket, amiket a megszerzett bizonyítékokkal tárt a nyomozóhatóságok felé, ha ők úgy találták, akkor az ügyészség vádat emelt, majd a bíróság döntött. A képviselő hozzátette, a nagy ügyek, amelyek az elmúlt évtizedekben megjárták a közvéleményt, mint a sukorói telekügylet hoztak eredményt,bár Budai Gyula szerint nem azt ítélték el, akit igazán kellett volna. Mint megjegyezte, a kudarcokat nem az elszámoltatási kormánybiztoson kellene számonkérni, hanem elsősorban azokon a szervezeteken, amelyeknek a nyomozás, a vádemelés lett volna a feladata.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.